Global Voices Magyarul

Magyar

A világ beszél. Meghallod?

Kirgizisztán megosztott politikai társadalmának összes szembenállása közül egy felett túlságosan sokszor is átnéznek, ez pedig a generációk közti ellentét. Nem úgy, mint a híres észak-déli vallási szakadék, amely a választásokban [en] és utcai tüntetésekben [en] manifesztálódik, ez a generációs rés nagyon finoman jelentkezik: inkább a politikai frakciókon belül mintsem, hogy közöttük, ahogy a fiatalabb, a legmodernebb technológiát jól alkalmazó csoport nyíltan szembemegy blogfóbiás főnökeikkel a parlamentben.

Egy jó példa erre a legutóbbi kísérlet, hogy miniszterelnököt válasszanak a kormány élére. A jelöltek legnagyobb része, akik ambicionálták a pozíciót, negyvenöt alattiak voltak – ez valami olyasmi, ami már önmagában tengernyi változást mutat a hazai politikai körökben.

A koalíció nagyarányú támogatása mellett, 2011. december 23-án Omurbek Babanov [en] (41) foglalta el a posztot. Ám a Reszpublika frakcióvezetője jórészt az establishment jelöltje is volt egyben. A nemrég megválasztott Almaz Atambajev elnök [en] szövetségeseként okkal lehet rá számítani, hogy el fogja végezni, amit az államfő rábíz, miközben Atambajev élvezheti a nagy államközi csúcstalálkozókból [en] vagy a biztonsági személyzet átalakításából [en] álló elbűvölő életmódját.

A szintén 41 éves Ravsan Dzsejenbekov [en] egy sokkal függetlenebb és reformpártibb gondolkodású miniszterelnök lehetett volna. De mivel csak öt koalíciós szavazatot kapott, ezért elbukott a jelölése. Továbbá nem sikerült megnyernie saját pártja, az Ata-Meken számos képviselőjének a támogatását sem, akik a veterán politikus, Omurbek Tekebajev vezetésével pragmatikusan az Atambajev által inspirált status quo fenntartásának a támogatásáról döntöttek [en]. December 19-én, a koalíciós szavazás eredményének kihirdetése után Dzsejenbekov Facebook falát elöntötték az együttérző üzenetek.

„Dzsejenbekov úr, miután a pártja nem támogatta Önt a kirgizisztáni miniszterelnöki posztról való szavazásban, együtt kíván-e dolgozni a továbbiakban az árulókkal?” – kérdezte [ru] Aziz Abakirov.

„Aziz, üdv. Mindenki maga választja az útját. Én a meggyőződéseim szerint dolgozom és a saját utamat járom. Pártom számos tagja meghozta a saját döntését. Ideológiai és politikai pozícióik alapján megvan ez a joguk. Igen, közöttük kell majd dolgoznom, mert én is a párt egy tagja vagyok. Ez a kötelességem” – válaszolta [ru] Dzsejenbekov.

„De válaszoljon, hogy tud szeretni egy nőt, miután az megcsalta Önt?” – fűzte tovább [ru] Abakirov.

„Aziz, szeretni egy nőt és szeretni a politikát, erősen különböznek egymástól” – választolta [ru] Dzsejenbekov.

Dzsejenbekov fala még a kevésbé izgalmas kirgizisztáni politikai időszakok alatt is tele van közéleti témákról szóló diskurzusokkal. A képviselő a dicséretre minden körülmények között válaszol (végülis ő is csak ember), miközben kitér a nehezebb kérdések elől (hiszen ő is csak egy politikus), de talán az a legfontosabb a Facebook profiljában, hogy helyet biztosít mintegy 4500 követőnek, akik itt megvitathatják az aktuális kérdéseket és találkozhatnak „edninomisliniki”-vel (hasonló gondolkodású emberekkel), akikkel közös értékeket képviselnek. Az, hogy egy megválasztott képviselő gyakran részt vesz ilyen eszmecserékben, az egész dolgot egy lépéssel közelebb hozza a rousseau-i közvetlen demokrácia eszményéhez.

„Kár, hogy sok parlamenti képviselő nem veszi észre, hogy a fiatalság egyre tudatosabb, és hogy ezek nem ugyanazok az emberek, akik csak rábólintanak arra, amit a »főnökük« mond. Vagy lehet, hogy értik ezt és így bújnak el előlünk, mert a gondolataink és ötleteink kiütötték őket. Elkerülhetetlen lesz egy intellektuális »forradalom«. Sok fiatal vezető most ébred rá, hogy részt vehetnek a kormányzásban, mivel megvan ez a joguk, hogy így tegyenek!” – Uluk Küdürbajev ezt a következtetést [ru] vonta le egy december 19-i beszélgetésben a falon, amiért vagy húsz „tetszik”-et kapott a többi felhasználótól.

Valóban, azzal az ambíciójával, hogy jelöltette magát a miniszterelnöki posztra, Dzsejenbekov nem hajolt meg pártjának vezetői előtt, hanem dacolt velük. Továbbá az online követők növekvő száma alááshatja a politikai lojalitás hagyományos kirgiz (területi egységen, pártfogáson, a rangidősek tiszteletén stb.-n alapuló) formáit, a nap, amikor ő és más közösségi média használó képviselők a saját terepükön hívhatják ki az akszakálokat [idős, bölcs embereket – kirgiz kifejezés] már lehet, hogy nincs is olyan messze.  Ahogy egy válaszában egyik követőjének, Iljasznak Dzsejenbekov megjósolta [ru]:

„Iljasz, úgy gondolom, hogy a következő választásokon a[z Ata-Meken] párt teljesen meg fog újulni. Biztos vagyok benne, hogy [a következő választásokon] egy erős liberális-demokrata beállítottságú párt fog megjelenni.”

Ezt a weboldalt nézzétek meg.

Közösségi média a kirgiz politikában: ez még nem a csodaszer – egyelőre

A cinikusok azzal fognak érvelni, hogy a közösségi média eszközei, mint például a Facebook és a Twitter korlátozva vannak abban a képességükben, hogy átalakítsák a kirgiz politikai élet működési vagy fundamentális struktúráját, és jelenleg a számok őket igazolják.

Az ország internet penetrációja éppen 40% alatt van, ami felülmúlja a legtöbb közép-ázsiai államét, a közösségi média statisztikusok úgy becsülik, hogy az ország 1,17%-a rendelkezik Facebook regisztrációval, ennek legnagyobb része a fővárosban, Biskekben koncentrálódik. Továbbá egy, a Neweurasianet által idézett 2009-es jelentés szerint a kirgiz internet használók kevesebb, mint 10%-a idősebb 40 évnél, ami azt jelenti, hogy ebben a poszt-szovjet társadalomban a legbefolyásosabbak és leghatalmasabbak nagyrésze még mindig offline érhető el.

Mindazonáltal, míg az általános használat tovább nő, egy Twitter, vagy egy Facebook profilt a helyi vezetők egyre inkább a politikai tőke értékes forrásaként látják. A Jelena Szkocsila által írt szeptemberi Global Voices cikk [en] kiemelt egy Facebook alapú boszorkányüldözést, amely azt követelte [ru] a kirgiz polgároktól, hogy Twitteren, vagy Facebookon ne kövessék vagy töröljék a barátaik közül azokat a politikusokat, akik nem személyesen maguk használják a profiljukat, illetve azokat, akik opportunista módon közvetlenül a választások előtt készítettek maguknak profilt. Dmitrij Kabak emberjogi aktivista a következőt írta [ru] a csoport falán:

„100%-ig biztos vagyok benne, hogy Dasztan Bekesev [ru], Sirin Ajtmatova [ru], Ravsan Dzsejenbekov saját maguk írnak. Nem tudom, hogy ki ír Nariman Tulejeve [ru] és Turszunbaj Bakir Úlu [en] nevében. Twitter és Facebook aktivitásuk felerősödött az elnöki verseny előestéjén. Marat Imankulov [en] nem maga ír – születésének időpontja és a pozícióinak leírása nem megfelelő és [a falán] csak olyan híroldalakra mutató linkek találhatóak, amelyek »róla szólnak«. Kérlek, jelentsetek minden politikusi profilon folyó »gyanús aktivitást« és aztán ne kövessétek tovább az illetőt.’

De ha a helyi hatalomra vágyók lehetőségként használják a közösségi médiát, hogy a rendszerelemekkel kommunikáljanak, vagy szimplán egy másik módon növeljék a tekintélyüket, az online aktivitással való incselkedésük elegendő bizonyítékot nyújt arra, hogy a Facebook és a Twitter fokozatosan átalakítják ezen parlamentális köztársaság politikai színterét. Utóbbi hozta létre azt a jelenséget, hogy olyan hírügynökségek révén, mint a Kloop, még azelőtt hír lett egy-egy eseményből, hogy megtörtént volna. [A híroldal] a törvényeken mélázgató, koalíció alakításon civakodó képviselők élő Twitter-közvetítésére [en] alapozza híreit.

Továbbá, egy kis országban, ahol az intézmények gyengék és a személyes kapcsolatok határoznak meg mindent, egy velős tweet lőpörös hordó ereje ugyanazt a hatást válthatja ki, mint sok telefonhívás olyan időkben, amikor az elfásult politikusi testet fel kell rázni, hogy cselekedjen. Mindenesetre ezt a konklúziót [en] vonta le a Foreign Policy blogján egy brilliáns cikkben – Twitter vs. KGB címmel – Natasa Jefimova-Trilling.

Az írás elején kiderül, Nic Tanner amerikai fotós bajba került. Miközben egy délen fekvő városban, Osban tudósított a novemberi elnökválasztás hatásairól [en] egy egyszerűen öltözött férfi leszólította, a KGB helyi megfelelőjének a képviselőjeként mutatkozott be. Miután Tanner kétségbeesetten felhívta újságíró kollégáját, Davidet, Natasa férjét, egy segélykérő Twitter-üzenet [en] hagyta el a @DTrilling profilt, akinek követői közé „korábbi és jelenlegi fiatal kirgiz tisztviselők” tartoznak. Percekkel később a feszült helyzet feloldódott és Tanner szabadon távozhatott, a tisztek vele szemben tanúsított viselkedése érthetetlen módon teljesen megváltozott. De Jefimova-Trilling kifejti [en]:

Ez nem a Twitter azon képességének története, amikor alulról szerveződő tiltakozásoknak ad lendületet, vagy parancsol rá egyszerű állampolgárokra, hogy védjék meg igazság ügyét. Kirgizisztán az a hely, ahol a high-tech közösségi hálózat találkozik a régimódi pártfogási hálózattal. Mindegyik embert ismertük, akivel kapcsolatba léptünk és ezek az emberek befolyással bírtak… Közösségi média használatunk nem érte el semmilyen underground civil egyesület aktivistáit – szimplán csak felgyorsította a kapcsolati háló jól olajozott gépezetét.

És sajnos a Twitter nem csodaszer arra, ha üzbég etnikumú emberjogi aktivista vagy. Dél-Kirgizisztánban egy etnikai konfliktust [en] letartóztatás követett, és egy regionális bíróság életfogytiglanra ítélte Azimdzsan Aszkarovot, olyan koholt vádak alapján, melyek a nemzetközi emberjogi szervezetek félelmei szerint [en] a forrongó nacionalizmus [en] ellen szólnak. Annak ellenére, hogy #Aszkarov az egyik legtöbbet tweetelt alanyává vált a kirgiz twitterszférának a kirgiz legfelsőbb bíróság december 21-én helybenhagyta [en] a regionális bíróság ítéletét.

A közösségi média messze tud jutni a kirgiz politikában, de valószínűleg csak olyan messzire, hogy az ország közéletét továbbra is az ismerős arcok [en] uralják majd és ahogy a RFER/L Daisy Sindelarja utalt [en] rájuk: „ősz hajú hatalom megragadó cinikus szezonok”.

Megjegyzés: Egy infrastrukturális akadálya van a közösségi technológiát használó internetközpontú hatalomnak Kirgizisztánban, az ország jelenleg egyenetlen villamosenergia-ellátása. Egy hideg légtömeg érkezése után, amely az energiafogyasztás növekedését eredményezné [en] az ország északi felében, a szovjet idők energiahálózatának köhögcsélése tartós kimaradásokhoz vezetne a lakossági ellátásban. Ennek a merész nostradamusi jóslatnak [en] egy paródiájában Szadübakasz Abülov egy nagyon lendületes és jól olvasható blogbejegyzést írt [ru] „Nem lesz villamosenergia” címmel.