Bulgária: Az erdőtörvény ellen tüntettek Szófiában

Június harmadik hetében Szófiát két napra megbénították a bejelentés nélküli tüntetések az egyébként is elég tágan értelmezhető erdőtörvény módosításai ellen. A szöveget Vitosa sí-függelék [bg] néven emlegetik a bolgárok, mert állítólag egy, a Szófiához közeli Vitosa-hegyen síüdülőket üzemeltető cég nyomására született. Összesen körülbelül ötezren tüntettek, az első napon kétezren, a második napon háromezren.

Az erdőtörvény jelenleg is lehetővé teszi, hogy a síüdülők különféle építményeket, eszközöket helyezzenek el a hegyen, ha nem változtatnak a környezeten. Sok bolgár arra gyanakszik, hogy „oligarchák” lobbiznak a parlamentben azért, hogy magáncélra használhassák az itteni földterületeket.

Környezetvédő aktivisták és átlagemberek kezdtek szerveződni a Facebookon [bg], Twitteren és SMS-ek révén.

Június 13., a tüntetések első napja egybeesett a bolgár miniszterelnök, Bojko Boriszov születésnapjával, róla azt gyanítják, hogy kapcsolatban áll az oligarchákkal.

Ivan Bedrov bolgár újságíró blogján [bg] „Boldog születésnapot, kedves Bojko!” címmel és a június 13-i tüntetés videójával köszöntötte a miniszterelnököt.

Doraid al Hafid aktivista, az Európai Újságíró Szövetség bolgár szervezetének tagja [en] ezt a fotót tette közzé a június 13-i demonstrációról a Facebook oldalán:

Le Bojkóval!

A rendőrség összesen 24 embert tartóztatott le a két nap alatt, hárman megsérültek.

Az alábbi felvételt a poszt szerzője rögzítette, amikor elkezdték letartóztatni az embereket a június 13-i tüntetésen.

A június 14-i tüntetés után az emberek spontán gyülekezni kezdtek az elnöki hivatal épülete előtt. Az alábbi videón látszik, mekkora volt a rendőri jelenlét.

A tüntetésről itt és itt vannak még videók.

Az Occupy Bulgaria Facebook oldalán, amelynek több mint 14 ezer követője van, 44 fotót osztottak meg a június 14-i tüntetésről.

A bolgár netezők az Avaaz aláírásgyűjtő oldalon Arra kérjük Bulgária köztársasági elnökét, hogy vétózza meg az új erdőtörvényt, és vessen véget annak, hogy a kormány szégyentelenül támogatja az oligarchákat [en] címmel indítottak petíciót.

A harmadik tüntetés június 15-én volt, a hozzá tartozó Facebook esemény itt található [bg], Orlov-hídi blokád 3. címen.

Indítsd el a beszélgetést!

Szerzők, kérünk, hogy bejelentkezés »

Szabályok

  • A hozzászólásokat moderáljuk. Ne küldd el a hozzászólásodat egynél többször, mert azt hiheti a gép, hogy spam.
  • Tiszteld a többi kommentelőt. A gyűlöletbeszédet, obszcenitást és személyes sértéseket tartalmazó hozzászólásokat nem publikáljuk.