El Salvador: Dokumentumfilm a polgárháború hősnőiről

A „Woman of the War” (A háború asszonyai) elnevezésű kampány célja nem más, mint hogy megismerhessük azoknak az asszonyoknak a történetét, akik szerepet vállaltak a salvadori polgárháborúban (1980-1992) és akik ma saját közösségeiket a béke, az egyenlőség és az igazságosság nevében vezetik.

Az IndieGoGo [en] oldalon keresztül Lyn McCracken [en] és Theodora Simon [en] azon dolgoznak, hogy pénzt gyűjtsenek a „Women of the War”-ra, egy egész estés dokumentumfilmre, mely 28 nő történetét meséli el, illetve szeretnének kiadni egy fotóalbumot és rendezni a képekből egy kiállítást El Salvadorban és az USA-ban. Az erre létrehozott oldalon eddig 4000 dollárt sikerült gyűjteni a célul kitűzött 12 ezer dollárnyi összegből, és még további egy hónap áll rendelkezésére azoknak, akik szeretnének adományozni.

A film előzetesében [es, en] olyan asszonyokat láthatunk, akik elmesélik, hogyan élték túl a polgárháborús éveket, és milyen szerepük volt annak alakulásában.

Voices on the Border [en] blog is írt erről a projektről, melynek része az is, hogy ezek az asszonyok a saját szavaikkal mesélik el történetüket. Maria Yolanda Garcia Vigilnek el kellett hagynia az otthonát, majd végignéznie, ahogy a kormány erői megkínozzák és meggyilkolják családjának több tagját az 1970-es, 1980-as években zajló polgárháború során. Napjainkban már mint a közösség egyik vezetője dolgozik, nőkkel foglalkozik a városi tanács választott tisztviselőjeként.

Úgy gondolom, hogy sok mindent elértünk a nők számára. Talán akadnak még olyan helyek, ahol ez nem igaz, de a mi közösségünkben igen. Itt a nők aktívan részt vehetnek a közösségi életben és mára sokkal tudatosabbá is váltak. A cél a nők támogatása, hogy a munkában és a döntések meghozatalában egyenlőnek érezhessék magukat. Úgy gondolom, hogy közösségként nagyon sokat értünk el.

Mi az igazságosság oldalán állunk, ami viszont még nem valósult meg. Az igazság nem jött el közénk. Tehát folytatnunk kell a harcot. Ez egy kihívás. Meg kell erősítsük a szervezetünket. Az egy hazugság, hogy a dolgok csak úgy, maguktól történnek, vagy mert a nagy emberek irányítják őket. A cselekedet tőlünk, [hétköznapi] emberektől kell, hogy induljon.

Az Indie Go-Go oldalon [en] Theodora Simon a projekt megvalósításának fontosságáról ír és meg is osztja ezt El Salvador lakosaival:

“A través de un documental largo-metraje, exposiciones fotográficas en los EEUU y El Salvador, y un libro, queremos contar las historias inspiradoras de estas mujeres, y compartir su dedicación y esperanza con el mundo. Mujeres, especialmente mujeres pobres, de color y campesinas, no tienen donde hacer escuchar su voz, una manera de compartir sus experiencias y sabiduría con el mundo. Esperamos que Mujeres de la Guerra será esta oportunidad, y estamos comprometidas a compartir esta obra con audiencias estadounidenses y salvadoreñas con trabajo binacional y bilingüe.”

„Egy egész estés dokumentumfilmen, egy könyvön, és El Salvadorban, illetve az USA-ban rendezett fotókiállításokon keresztül szeretnénk bemutatni ezeket az asszonyokat, az inspiráló történetüket, hogy megoszthassák a világgal ügyük iránti odaadásukat és reményeiket. A nők, különösen a szegény, földművelésből élő színesbőrűek számára nincs egy hely sem, ahol hallathatnák a hangjukat, hogy megoszthassák a világgal tapasztalataikat, bölcsességeiket. Reméljük, hogy a „Woman of the War” erre lehetőséget fog nekik adni. Elkötelezettek vagyunk és mindenképpen szeretnénk ezt megosztani az USA és El Salvador közönségével  kétnemzetiségű és kétnyelvű formában.”
Women of the War photograph by Lyn McCracken

Jenni a „Women of the War” fotóján, Lyn McCracken képe

Azt a pénzt, amit összegyűjtöttek, teljes egészében a „Woman of the War” projektre szánják. Felajánlásokat lehet tenni [en] a pénzgyűjtő oldalon keresztül, ahol a frissítéseket is folyamatosan közzéteszik [en].

Indítsd el a beszélgetést!

Szerzők, kérünk, hogy bejelentkezés »

Szabályok

  • A hozzászólásokat moderáljuk. Ne küldd el a hozzászólásodat egynél többször, mert azt hiheti a gép, hogy spam.
  • Tiszteld a többi kommentelőt. A gyűlöletbeszédet, obszcenitást és személyes sértéseket tartalmazó hozzászólásokat nem publikáljuk.