Görögország: „Elolvasás nélkül aláírtam az IMF-megállapodást”

Ez a poszt az Európa válsága [en] sorozatunk része.

A görög állampolgárok megütközéssel fogadták, amikor 2012. január 23-án Luka Kaceli, korábbi munkaügyi és társadalombiztosítás miniszter (2010), majd gazdasági, versenyképességi és szállítási miniszter (2009) elmondta, hogy összesen három órája volt arra, hogy elolvassa az ország adósságválságának megoldásával foglalkozó IMF-egyezményt [en].

Mihalisz Kriszohoidisz jelenlegi fejlesztési, versenyképességi és szállítási miniszter, korábbi állampolgárok védelméért felelős miniszter pedig elismerte egy reggeli tévéműsorban [el], hogy anélkül írta alá az IMF-megállapodást, hogy egyáltalán elolvasta volna, azzal érvelve, hogy „egyszerűen más kötelezettségei voltak abban az időben, mert a bűnözés ellen kellett küzdenie”:

Minister Manolis Chrysochoidis. Photo by Flickr user Piazza del Popolo (CC BY 2.0).

Mihalisz Kriszohoidisz miniszter. Piazza del Popolo Flickr felhasználó fotója (CC BY 2.0).

A hír gyorsan elterjedt a weben és azonnal érkeztek is a reakciók a miniszter megjegyzésére, köztük különösen negatív kommentek és sértések, melyekben az internetezők kifejezték megvetésüket a politikai rendszerrel szemben és kigúnyolták a miniszter mentegetőzését.

Egy-két órán belül világhírű topik [en] lett a  #de_diavasa_to_mnimonio_giati  (Nem olvastam el a megállapodást, mert…) Twitter-címke:

@northaura: Most egész twitter-társaságok foglalkoznak Kriszohoidisz miniszter „Nem olvastam el a megállapodást” kijelentésével a #De_diavasa_to_mnimonio_giati címke alatt.

A Global Voices szerzője és szerkesztője, Aszterisz Maszurasz (@asteris) a Storify-on egy történetet formált [en] a miniszter kijelentésére érkezett reakciókból különböző posztok, fotók és twittek összegyűjtésével. Pár példa a görög internetezők twittjeiből és hozzászólásaiból:

@agamemnon_st: Αφού δεν ήταν δουλειά σου να μελετάς το μνημόνιο και τους νόμους, γιατί ήσουν βουλευτής;

@agamemnon_st: Ha nem a te feladatod az egyezmény és a törvények tanulmányozása, akkor miért vagy a Parlamentben?

George Kallis: den exeis tsipa epanw soy na valeis thylia sto laimo soy !!!! exete katastrepsi olh thn ellada me tis ypografesas

George Kallis: Te szégyentelen, fel kéne kötnöd magad!!! Az aláírásaiddal leromboltad Görögországot.
'The Dark Knight returns to fight crime on Athens' mean streets'. Image mocking Minister Chrysochoidis' statement. Photo via Twitpic by @Teacherdude.

„A Sötét Lovag visszatér, hogy harcoljon a bűn ellen Athén utcáin.” A kép Kriszohoidisz miniszter kijelentését gúnyolja. Fotó: via Twitpic @Teacherdude által.

@ngeor: #De_diavasa_to_mnimonio_giati Azért választottak meg, hogy vezessek, nem azért, hogy olvassak.

@Ovelikios: Δεν έχω διαβάσει το μνημόνιο αλλά έχω δει την ταινία

@Ovelikios: Nem olvastam el a megállapodást, de láttam a filmet!

@natachef#de_diavasa_to_mnimonio_giati δεν άνοιγε το attachment.

@natachef#de_diavasa_to_mnimonio_giati [Nem olvastam el a megállapodást, mert] az e-mail mellékletet nem lehetett megnyitni.

@Stathisgr: IMF-egyezmény? LOL, túl elfoglalt, hogy a tüntetőket leverje.

@mpampaki: “Είχα να αντιμετωπίσω το έγκλημα. Ο Ρόμπιν είχε πυρετό κι ο Τζόκερ είχε απαγάγει το γιο του Επιθεωτητη Γκόρντον.”

@mpampaki: „A bűnözés ellen kell harcolnom. Robin lázas beteg és Joker elrabolta Gordon felügyelő fiát.”

@nchrysoloras#De_diavasa_to_mnimonio_giati μόνο ο Τσακ Νόρις έχει διαβάσει το Μνημόνιο

@nchrysoloras#De_diavasa_to_mnimonio_giati [Nem olvastam el a megállapodást, mert] egyedül Chuck Norris [en] olvasta a megállapodást!
Twitter user @mirsiniloizou posted: "and here, the photo of #didn't_read_memorandum_because". Photo shows "protagonists of the day" Ms. Katseli and Mr. Chrysochoidis.

@mirsiniloizou Twitter felhasználó bejegyzése: „És íme a 'nem olvastam el a megállapodást, mert' fotó. A képen a 'nap hősei', Kaceli asszony és Kriszohoidisz úr.

 

Az erőteljes kritika után Kriszohoidisz a következő állapotfrissítést tette közzé a Facebookon (eredeti szöveg görögül itt – el):

Szeretném tisztázni és megerősíteni álláspontomat. Igen, megismétlem, nem olvastam el a megállapodást. Nem foglalkoztam sem a szöveggel, sem az „állítólagos” tárgyalási folyamattal. Nem voltam rá büszke, amikor ezt kijelentettem.  Sőt, nem is azért mondtam, hogy kivonjam magam a felelősség alól. Ellenkezőleg. Ezt politikai pályafutásom legnagyobb hibájának tartom; mert mint az ország vezetésének tagja, tévesen mértem fel azoknak a kritikus pillanatoknak a súlyát és lényegtelen kérdésekkel voltam elfoglalva a fontosak helyett. Azért mondtam ezt, hogy hangsúlyozzam, milyen sokat kell mindannyiunknak változnia. Korábban a parlamenti szavazások és a kormánydöntések során [vakon] bíztunk minden vezetőben, minden miniszterelnökben. Ezek az idők elmúltak és ennek a modellnek leáldozott. Amire most szükség van, az a közös döntéshozatal, személyes felelősségvállalással és hozzájárulással. […]

Az elmúlt év során a kormány és a képviselők kemény bírálatok céltáblái lettek, amiért elfogadták az IMF-egyezményt és mert nem tettek semmit az ország társadalmi-gazdasági válsága ellen, a kritikák pedig sokukat magyarázkodásra késztették.

2011 októberében a PASOK [a kormányzó görög szocialista párt] korábbi képviselője, Tomasz Robopulosz is mentegetőzött, így érvelve [el] egy rádióműsorban: „Senkinek nem volt ideje elolvasni a megállapodást, sem én, sem más nem olvasta. Meghatalmaztuk Papakonsztantinu minisztert [akkor gazdasági miniszter], hogy írja alá. Ez a bizalomról szólt.”:

A Kriszohoidisz miniszternek címzett kemény vádak mellett sok görög netpolgár a közösségi médián keresztül az egész politikai rendszert bírálta, de saját maguk „vakságát” is, amiért korábban csendben eltűrték a politikusok hibáit:

Panagiotis Giannoudis: Ζήτω η Βουλή των Ελλήνων!

Panagiotis Giannoudis: Éljen a görög parlament!

@helena_chari: Görögországnak nem kellenek tömegpusztító fegyverek, vannak politikusaik.

dangler69: Τελικά το διάβασε και κανένας; Ίσως εκείνοι που διαγράφηκαν.

dangler69: Akkor most egyáltalán elolvasta valaki? Lehetség, hogy azok, akiket eltávolítottak a parlamentből.

@Dr_Troy: #De_diavasa_to_mnimonio_giati ” και που με περιγελούν τώρα, αρκετοί απ’ αυτούς θα με ξαναψηφίσουν. Ξεχνάνε γρήγορα, βλέπεις…

@Dr_Troy: #De_diavasa_to_mnimonio_giati [Nem olvastam el a megállapodást, mert] még ha most gúnyolódnak is rajtam, sokan közülük ismét rám fognak szavazni. Gyorsan felejtenek, tudjuk… #keserű_igazság

@cpil: Ενώ όλοι εσείς, το διαβάσατε το μνημόνιο.

@cpil: Ti magatok elolvastátok a megállapodást?

@MilitaryRaiden: Όλοι πέφτουμε από τα σύννεφα με ομολογία ανικανότητος Χρυσοχοΐδη αλλά όχι με τη διατήρηση δικαιώματος ψήφου των ηλιθίων που το εξέλεξαν.

@MilitaryRaiden: Mindenki meglepődött azon, hogy Kriszohoidisz bevallotta impotenciáját, de azon nem, hogy az őt megválasztó idióták még mindig rendelkeznek szavazati joggal.

@tgeorgakopoulos: Σσσσ, ακούς; Κάνε ησυχία -ακούς; Είναι ο ήχος 299 εκτυπωτών σε γραφεία βουλευτών. Τυπώνουν το μνημόνιο.

@tgeorgakopoulos: Pssszt, figyelj! Csend legyen, hallod ezt? Ez a parlamenti iroda 299 nyomtatójának hangja. Nyomtatják a memorandum szövegét.

@sVathis: Οι έλληνες ανέκαθεν δεν διάβαζαν user manuals.

@sVathis: A görögök sosem olvassák el a használati útmutatókat.

Végül másnap egy twitterező, Arkoudos keserűen összegez, bemutatva a görög gazdasági és társadalmi válság legszomorúbb oldalát [el]:

@arkoudos: Δεν σας πληρωσα το χαρατσι της ΔΕΗ;Αχχ χιλια συγνωμη,*δεν το ειχα διαβασει*,ειχα παει να ικετευσω για δουλεια,για να εχουμε να φαμε το βραδυ

@arkoudos: Nem fizettem volna be nektek a DEI (Görögország energiaszolgáltatója) extraadóját? [A görög kormány az új ingatlanadót a villanyszámlán keresztül [hu] szedi be.] Jaj bocsi, *nem olvastam*, mert el kellett mennem munkáért könyörögni, hogy legyen valamit enni vacsorára!

Ez a poszt az Európa válsága [en] sorozatunk része.

1 hozzászólás

Csatlakozz a társalgáshoz

Szerzők, kérünk, hogy bejelentkezés »

Szabályok

  • A hozzászólásokat moderáljuk. Ne küldd el a hozzászólásodat egynél többször, mert azt hiheti a gép, hogy spam.
  • Tiszteld a többi kommentelőt. A gyűlöletbeszédet, obszcenitást és személyes sértéseket tartalmazó hozzászólásokat nem publikáljuk.