Rebecca MacKinnon, a Global Voices társalapítójának előadása a TED-en

A Global Voices társalapítója Rebecca MacKinnon azt mondta,  az állampolgároknak felelősségre kell vonniuk a nagyvállalatokat ahhoz, hogy az internet „polgár-központú” módon fejlődhessen. MacKinnon 2011. július 12-én, a skóciai Edinburghben tartott TED beszédében azt mutatta be, hogyan vált az internet a polgárok és a kormányok közötti elsődleges kommunikációs csatornává, ugyanakkor figyelmeztetett, hogy ott áll közöttük az „internetet uraló” nagyvállalatok rétege.

Csakúgy, ahogyan a nagyvállalatok nem riadtak vissza a környezet szennyezésétől vagy a kiskorúak foglalkoztatásától — mondta –, azügyben sem bízhatunk bennük, hogy kifejlesztenek vagy megőriznek egy olyan internetet, amely megfelelően nyitott és védett a véleménynyilvánítás szabadságával szemben. Azt már (valamelyest) megtanultuk, hogyan számoltassunk el kormányokat, de hogy néz ki az internettel szembeni polgári  és fogyasztói érdekképviselet?

Rebecca ezt a témát dolgozza ki részletesebben a hamarosan megjelenő Consent of the Networked [Egyetértés a hálón] című könyvében.

Másik társalapítónk, Ethan Zuckerman 2010 júliusában tartott TED-beszédet  „Hallgassunk a globális hangokra” címmel. Ethan és Rebecca mindketten tagjai a Global Voicest vezető bizottságnak.

TED a „Technology Entertainment and Design” rövidítése. Konferenciákat szerveznek „terjesztésre érdemes gondolatok” számára. A TED sztárjainak egyedülálló rövid előadásairól készült videókat világszerte milliók nézik online.  A különböző nyelvű feliratokat önkéntesek készítik.

Csatlakozz a társalgáshoz

Szerzők, kérünk, hogy bejelentkezés »

Szabályok

  • A hozzászólásokat moderáljuk. Ne küldd el a hozzászólásodat egynél többször, mert azt hiheti a gép, hogy spam.
  • Tiszteld a többi kommentelőt. A gyűlöletbeszédet, obszcenitást és személyes sértéseket tartalmazó hozzászólásokat nem publikáljuk.