Szakadék a kereszteződésben – befejezetlen köztéri munkálatok egy brazil kisvárosban

A fősodratú média által elhanyagolt brazil kisváros, Januária civil újságírói rávilágítottak arra, hogy az adminisztratív visszaélések és az elszámoltathatóság alacsony szintje miatt a helyi kormányzat képtelen arra, hogy időben kivitelezze a köztéri projekteket.

Az Amigos de Januária, azaz „Januária barátai” szervezet a Rising Voices pályázatának 2011-es támogatottja [en]. Tagjai 2004 óta azon dolgoznak, hogy az észak-brazíliai Minas Gerais államban található 65 ezer fős Januária [en] kormányzatát elszámoltassák. Az újonnan megválasztott polgármester és a helyi képviselők 2013. január 1-je óta töltik be tisztségeiket, de a civil újságírók nemrégiben több olyan városi projektről is beszámoltak – köztük egy sportkomplexum építéséről, járdák javításáról, a folyó rakpartjának felújításáról –, amelyeket még az előző kormányzat hagyott hátra befejezetlenül [pt].

December végén, pár nappal a város új politikai garnitúrájának hatalomátvétele előtt az Amigos de Januária tagjai ellátogattak egy sportkomplexum [pt] építkezésére a Novo Milênio negyedben, és a következőt írták:

Construction of a sports court in Januária. Photo by Amigos de Januária, under Creative Commons license.

Sportkomplexum épül Januáriában. Fotó: Amigos de Januária, Creative Commons licenc alatt közzétéve.

A obra possui apoio do Governo Federal e esta estimada em R$ 437.022,25. Acontece que na placa o prazo de execução é de 180 dias, mas não existe data de início da obra, o que dificulta o acompanhamento por parte da população em verificar se existe atraso na execução.

Az építkezést a szövetségi kormányzat finanszírozza, körülbelül 437 022,25 reálba kerül [kb. 51 millió forint]. Az van, hogy az [építési] engedélynek eredetileg van egy 180 napos határideje, de nincsen kezdő dátuma, ez megnehezíti a lakosság számára, hogy figyelemmel kövesse a munkálatokat, és ellenőrizze, hogy nem késnek-e a kivitelezéssel.

A projektben résztvevők azt ígérték, hogy figyelemmel követik a sportkomplexum építését, ezzel nyomást gyakorolva „az új kormányzatra, hogy folytassa azt 2013-ban”.

Hole in the crossing of Leão XIII street with Brasil Avenue, during a summer rain. Photo by reader Wellington Silva, published by Amigos de Januária.

A XIII. Leão utca és a Brasil sugárút kereszteződésben félbehagyott munkálatok képe egy esős nyári napon. Wellington Silva olvasó fotóját az Amigos de Januária tette közzé.

Az előző kormányzat által megkezdett városi rakpartok és járdák építési munkálatai átlépték a kiírt határidőket és befejezetlenül maradtak. A szervezet bejegyzésében az állampolgárok által befizetett adókkal való visszaélés miatti aggodalmának ad hangot, és felhívja a figyelmet arra, hogy az esős időszakban milyen kockázatot jelentenek a lakosság számára [a befejezetlen munkálatok].

Januária megalapítása 152. évfordulójának megünneplése alkalmából a helyi kormányzat 2011. december 13-án kezdte meg a város rakpartjának átalakítását, a befejezés tervezett dátuma 2012. május 8. volt. A rakpart nem készült el időben [pt]. Mivel a város a São Francisco-folyó [en] mentén fekszik, a rakpart jelenti az egyik legfőbb turistalátványosságot.

O ponto turístico da cidade rebebeu [sic] barras de segurança a sua volta, bancos de madeira no estilo clássico e calçamento plano adequado a deficientes visuais. Entretanto apenas uma parte do projeto esta pronto, a grande maioria da passarela não está calçada e os postes de iluminação mencionados na publicidade não foram feitos nem instalados.

A város turistalátványossága most végig biztonsági korláttal büszkélkedhet, klasszikus fapadokkal és a vakok számára is használható, egyenes járdákkal. Viszont a projektnek csak egy része készült el, a sétány nagy részén nincsen járda, és a reklámokban említett utcai lámpákat sem szerelték még fel, vagy gyártották le.
Docks of Januária. Photo by Amigos de Januária, used under CC license.

Januária rakpartja. Az Amigos de Januária fotója, Creative Commons licenc alatt közzétéve.

A Getúlio Vargas tér egyike a kevés befejezett projektnek.

Getúlio Vargas Square reformed in the town of Januária, Minas Gerais state, Brazil. Photo by Amigos de Januária, under Creative Commons license.

A Getúlio Vargas téren sikeresen befejezték a munkálatokat a brazil Minas Gerais állambeli Januáriában. Az Amigos de Januária fotója, Creative Commons licenc alatt közzétéve.

A városszerte megtalálható befejezetlen köztéri munkálatok emlékeztetnek arra, hogy az új politikai garnitúra mit örökölt a város korábbi vezetésétől. A megrekedt építkezéseken túl az új kormányzatnak rendeznie kell azt a káoszt is, amelyet a költségvetésben hagytak hátra a hatalomátadás előtt: a közalkalmazottak decemberi bérét [pt] visszatartották és semmilyen ígéretet nem tettek a januári kifizetésre. Az Amigos de Januária még február elején is arról számolt be [pt], hogy nem fizették ki a béreket.

Januária esete nem egyedülálló Brazíliában. A köztisztviselők fizetésének elmaradása és a befejezetlen köztéri munkálatok a közösség érdeke iránti gyenge politikai elkötelezettség velejárói. A fizikai és a szolgáltatásalapú infrastruktúra problémái gyakran kerülnek reflektorfénybe a politikai hatalomváltás idején, és hatással vannak a lakosság életére is. Az Amigos de Januária projekt résztvevői azért foglalkoznak ezekkel az ügyekkel, hogy működésben tartsák városukat.

Indítsd el a beszélgetést!

Szerzők, kérünk, hogy bejelentkezés »

Szabályok

  • A hozzászólásokat moderáljuk. Ne küldd el a hozzászólásodat egynél többször, mert azt hiheti a gép, hogy spam.
  • Tiszteld a többi kommentelőt. A gyűlöletbeszédet, obszcenitást és személyes sértéseket tartalmazó hozzászólásokat nem publikáljuk.