Látod ott fenn azt a sok nyelvet? A Global Voices történeteit ezekre a nyelvekre fordítjuk le, hogy mások számára is elérhetővé tegyük a civil média híreit a világon.

Rólunk

A Global Voices egy több mint 500 bloggerből és fordítóból álló nemzetközi közösség, amely azért dolgozik, hogy tudósításokat juttason el hozzád blogokból és a civil médiából. A Global Voices a világ minden tájáról kiemeli az olyan hangokat, amelyeknek a nemzetközi mainstream média általában nem nyújt megszólalási lehetőséget.

„A Global Voices célja, hogy becsatornázza, támogassa és felerősítse a globális online párbeszédet – hírt adva olyan helyekről és emberekről, amelyeket és akiket a hagyományos média sokszor figyelmen kívül hagy. Azért dolgozunk, hogy olyan eszközöket, intézményeket és együttműködéseket építsünk, amelyek segítségül szolgálnak ahhoz, hogy minden hang mindenhol hallhatóvá váljon.”

Világszerte több millió ember blogol, tölt fel fotókat, videókat és információkat, de ha nem tudod, hol keresd a megbízható és hiteles hangokat, akkor nagyon nehéz őket megtalálni. Önkéntes szerzőkből és szerkesztőkből álló nemzetközi csapatunk tagjai maguk is aktív részvevői annak a blogszférának, amelyről a Global Voices oldalain írnak.

A Global Voicest nonprofit szerveztként jegyezték be Hollandiában Stiching Global Voices néven. Iroda nélkül, több időzónán átívelő virtuális közösségként működünk, személyesen csak alkalomadtán látjuk egymást (általában csúcstalálkozóinkon). Támogatásokra, szponzorációkra és adományokra támaszkodunk, hogy költségeinket fedezni tudjuk.

Projektjeink

A Global Voices több mint 30 nyelvre fordítják le a Lingua projektben résztvevő önkéntes fordítóink. Emellett a Global Voices rendelkezik egy Advocacy [Képviselet - en] nevű oldallal és hálózattal, amely azoknak az embereknek ad lehetőséget arra, hogy hallassák a hangjukat az online közegben, akiket elnyom a cenzúra. Emellett egy tájékoztató, ismeretterjesztő projektünk is működik, a Rising Voices [Emelkedő Hangok - en], amely marginalizált közösségeknek segít a civil média használatában, hogy másik meghallhassák őket. A projekt során nagy hangsúlyt fektetünk a fejlődő országokra.

Tudj meg többet projektjeinkről. [en]

Történetünk

A Global Voicest 2005-ben alapította a CNN volt pekingi és tokiói irodavezetője, Rebecca MacKinnon és a  technológus és Afrika-kutató, Ethan Zuckerman még a Harvard Egyetem Berkman Internet és Társadalom Központjában kötött barátságuk alatt. A projekt ötlete egy nemzetközi blogger találkozó alkalmával született a Harvardon 2004 decemberében, és egy egyszerű blogként indult el. (Itt található olvasható egy riport és meghallgatható egy podcast a találkozóról).

A Global Voices gyorsan fejlődött, köszönhetően a Berkman Központ patronálásának, a Reuters és a MacArthur Alapítvány támogatásának és a közreműködők kreativitásának és energiájának.

Fő céljainak

Olyan időkben, mikor az angol nyelvű média sok olyan dolgot mellőz, amely a világ számos polgára számára fontos, a Global Voices célja a médiafigyelem egyenlőtlenségeinek kiegyenlítése a civil média ereje által.  Hiszünk a szólásszabadságban, és az emberek közötti szakadék áthidalásának fontosságában.

Éppen ezért szeretnénk:

  • Felhívni a figyelmet a civil médiában megjelenő legérdekesebb párbeszédekre és látásmódokra a világ minden tájáról, szövegek, képek, podcastok, videók és egyéb alulról szerveződő médiumok által.
  • Segíteni a polgárok hangjának felerősítését tréningekkel, online segítségnyújtással, és annak hirdetésével, hogy hogyan lehet nyílt forrású és ingyenes eszközöket biztonságosan önkifejezésre használni.
  • Képviselni a szólás szabadságát a világban, megvédeni a civil újságírók jogait, hogy a cenzúrától és megtorlástól való félelem nélkül tudjanak beszámolni a világ eseményeiről.