Ez a poszt a „Snowden: Amerika figyel téged” angol nyelvű bejegyzés sorozatunk része.

Edward Snowden – az ember, aki nyilvánosságra hozta azt, hogy az USA Nemzetbiztonsági Hivatala (NSA) folyamatosan megfigyeli az állampolgárokat – az utóbbi időben a média és a társadalom által legtöbbet emlegetett személy lett. Ki ő? Áruló? Hős? Menekült? Vagy kém? Hogyan viszonyuljunk ahhoz, amit tett?

Amikor 2013. június 6-án megjelent Glenn Greenwald első cikke az NSA megfigyelési rendszeréről, a figyelem középpontjába a cikk tartalma [en] került, de amikor négy nappal később az újság felfedte forrását, a fókusz már egészen másra helyeződött. Az ember, aki az információt szolgáltatta érdekesebb lett, mint maga az információ – Edward Snowden heves vita tárgya lett [en].

Amikor Snowden Hongkongból Moszkvába repült [en] 2013. június 23-án, felerősödött a vita arról, hogyan viszonyuljunk ehhez az IT specialistához. Egyesek menekültnek, mások kémnek tartották. Éppen időben lépett, hiszen a letartóztatási parancsot két nappal korábban adták ki ellene az amerikai hatóságok, s voltak akik azt gondolták, Snowden információt adott ki Oroszországnak [en].

Blake Hounshellel (@blakehounshell) együtt sokan teszik fel a kérdést:

@blakehounshell: Okés, @ggreenwald és @attackerman, akkor Edward Snowden még mindig csak egy „szivárogtató”?

 

Mivel erre irányulóan nincs hivatalos állásfoglalás, ezért az embereknek – beleértve az újságírókat is – maguknak kell eldönteniük, minek nevezik Snowden tevékenységét. Snowden nemcsak a lehallgatási programok létezését tárta fel az emberek előtt, hanem kérdéseket vetett fel azzal kapcsolatban is, hogy állampolgárokként milyen szerepet töltünk be. A saját élettörténete lett ennek a szimbóluma.

Az informátori szerep morális dilemmája

„Szivárogtató” (whistleblower) – ezt a kifejezést Ralph Nader [en] használta először 1970-ben, hogy elkerülje az olyan negatív asszociációkat, mint a „kém”, a „besúgó” vagy a „spicli”. A szivárogtató szó nála olyan embert jelent, akinek kormányzati visszaélésekről van információja, és úgy dönt, megosztja azokat a nyilvánossággal.

Maga Snowden a Guardiannek adott interjúban [en] a következőt mondta erről:

A cselekvésre az vett rá, hogy láttam ahogy magas rangú hivatalnokok folyamatosan hazudtak a kongresszusnak – ezáltal az amerikai állampolgároknak –, valamint az a felismerés, hogy a „Nyolcak” teljes mellszélességgel támogatták ezt a hazugságot. [A „Gang of Eight” az amerikai kongresszusban az a nyolctagú bizottság, amelynek tagjai hozzáférnek a minősített információkhoz, a szerk.] Láttam, hogy egy olyan pozícióban lévő ember, mint James Clapper, a nemzeti hírszerzési igazgató szabadon kiállhat a nyilvánosság elé, belehazudhat az emberek szemébe, s ez nem jár semmilyen következménnyel, azt bizonyítja, hogy a demokrácia darabjaira hullott. Az olyan polgárok kormánynak adott jóváhagyása, akik nem tudják, hogy mi történik valójában, nem jóváhagyás.

Ebből a szemszögből, az állampolgárok szemszögéből állt ki a szivárogtatók mellett Bruce Schneier amerikai író és kriptográfus a saját blogján [en]:

A kiszivárogtatás az erkölcsös válasz arra, hogy a hatalmon lévők erkölcstelen tevékenységet folytatnak. Nem az emberekről begyűjtött adatok a fontosak itt, hanem az, hogy a hatalom milyen programokat és módszereket használ. Értem, hogy ezzel azt kérem az emberektől, hogy szegjenek törvényt, és sodorják veszélybe magukat.

Az ilyen viselkedés kényszeríti arra szivárogtatót, hogy szembemenjen a nála sokkal erősebb szervezetekkel. Próbál távolságot tartani attól a rendszertől, amelyet ő nem tart sem igazságosnak, sem helyesnek, és ennek a véleményének hangot is ad. Ez önmagában egy üzenet, amely emlékeztet, hogy a demokratikus kormányzás nemcsak egy kis csoportnak fontos, hanem az egész lakosságnak. Emlékeztet arra, hogy minden állampolgárnak van ebben feladata.

Edward Snowdent elmondása szerint [en] a lelkiismerete kötelezte erre a tettre:

Az olyan emberek, akiknek van lelkiismerete, nem fognak meghátrálni a rájuk váró büntetés miatt, mert ezt nem fogja megengedni lelkiismeretük.

A szivárogtató számára nagyon fontos a jó kapcsolat a nyilvánossággal, mert a nagyközönség feladata minden szempontból megvizsgálni a kapott információt. A nagyközönségé, amely saját meggyőződése szerint fog reagálni az információra, és egyfajta bírói szerepet tölt be.

Az emberek mindenekelőtt arra fognak figyelni, mit lepleznek le az adatok. Ehhez az újságírók tudására és közvetítésére van szükség, ők azok, akik megítélik, hogy valósak-e az információk. A kormánynak is döntést kell hoznia ezzel kapcsolatban. Azzal, hogy Snowdent kémkedéssel vádolja [en], az Egyesült Államok kiiktatja az érintett országok kérdéseit arról, milyen típusú információt gyűjtött az USA saját szövetségeseiről. A Nouvel Observateur lap francia kiadása európai tisztviselők reakcióját idézi [fr] :

Si c'est vrai que les Américains ont espionné leurs alliés, il y a aura des dégâts politiques. Cela dépasse de loin les besoins de sécurité nationale. C'est une rupture de confiance et on est parti pour quelque chose de très sérieux.

Ha igaz az, hogy Amerika kémkedett a saját szövetségesei után, az politikai károkat okozhat az USA-nak. Nemcsak arról van szó, hogy minden országnak igénye van a nemzetbiztonságra, hanem arról, hogy megingott a bizalom, és az már sokkal súlyosabb.

Ezek után minden tekintet magára a kiszivárogtatóra szegeződik és azokra az erőfeszítésekre, amelyeket az információ nyilvánosságra hozásáért tett. Snowden mondanivalójának fogadtatása attól is függ, hogy milyen álláspontot vett fel. Miért hozta nyilvánosságra az információt? Miért sértett törvényt? Elmenekült? Hová? Miért vádolják kémkedéssel?

Az ilyen kérdések segítik a publikumnak az ügy ésszerű megítélését. Az információ nyilvánosságra hozása csak egy része az szivárogtatói szerepnek, emellett ugyanúgy fontos az a kérdés is, hogyan lett feltárva az ügy és hogyan fogadták a címzettek.

Jacques Gaillard a Bakchich-on [fr] kissé dühös hangvételű cikkben kelt ki az interneten való kémkedés ellen:

Mais l’abolition de nos jardins secrets est de nature à modifier à terme notre conscience de nous-mêmes, exactement comme un nouvel homme a surgi lorsque les miroirs ont été capables, enfin, de renvoyer une image très fidèle de notre visage (et même de notre nuque, si on a deux miroirs).

Je ne vois qu’une solution pour déjouer les pièges cumulés du business et de la National Security Agency : fabriquez-vous un « faux moi » sur les réseaux a-sociaux, faites des fautes d’orthographe pour laisser croire que vous êtes inculte et pauvre, exhibez des goûts de chiotte et inscrivez des morts au nombre de vos followers.

De a titkaink felfedése természetes, hogy megváltoztatja saját önismeretünket is, ugyanúgy, ahogy megváltozott az ember a tükör megjelenésével, mert az végre hűen megmutatta az arcát (sőt, a tarkóját is, ha két tükre volt az embernek).

Szerintem csak egy módon kerülhetjük el az üzleti szféra és az NSA csapdáit, ha létrehozunk egy „hamis ént” az antiszociális hálókon; ne írjunk helyesen, hogy elhitessük velük azt, hogy műveletlenek és szegények vagyunk, hogy rossz az ízlésünk, és vegyünk fel halottakat is a követőink közé.