Örményország, Azerbajdzsán: Akcióba lendül a civil társadalom az összecsapások után

[Az alábbi fordítás a 2012. augusztus 3-án megjelent bejegyzés alapján készült.]

Az elmúlt időszakban tapasztalt [en], Örményország és Azerbajdzsán közötti feszültség növekedése miatt júliusban civil aktivisták és újságírók gyűltek össze mindkét országból a szomszédos Grúzia egy azeri nemzetiségűek által lakott kis falujában, hogy részletes terveket dolgozzanak ki egy független szerveződés létrehozására, amellyel megakadályozhatják, illetve nyomon követhetik az összetűzéseket a demarkációs vonal mentén.

Az 1994-ben aláírt tűzszüneti megállapodás ellenére, amely befagyasztotta a vitatott terület, Hegyi-Karabakh (Nagorno-Karabakh) miatti konfliktust, ezrek vesztették életüket a határ menti összecsapásokban az azóta eltelt 18 évben. Mivel a közeljövőben nem várható békemegállapodás, a Nemzetközi Válságcsoport (ICG) továbbra is egy „váratlanul kirobbanó háború” [en] veszélyére figyelmeztet.

A Tekaliban tartott találkozó egy kis lépést jelentett a feszültség oldására és a további civil áldozatok megelőzésére a demarkációs vonal mentén. Az esemény egyik főszervezője Georgi Vanyan, egy békeaktivistának állt örmény színész és rendező volt, aki nemrég maga is nacionalisták célkeresztjébe került [en], amiért nem-átpolitizált azeri filmeket akart levetíteni Örményországban.

A Caucasian Circle of Peace Journalism weboldalán Yura Manvelyan örmény szerkesztő-újságíró reagált a kezdeményezésre [en].

Volt valami a Tekali találkozóban, ami minden más örmény-azeri együttműködéstől különbözővé tette azt: egyik felszólaló sem vette fel a hivatalos álláspontot képviselő szóvivő szerepét, senki nem lépett fel az elnökök, miniszterek és szócsavaróik nevében. A felszólalók beszédei, úgy tűnt, nem az „ellenséget” célozták a másik oldalról, hanem főként saját magukra és „saját népükre” összpontosítottak. A közelmúlt halálesetei a határ mentén komoran emlékeztettek a magas árra, amelyet a gyűlöletért fizetni kell, és megmutatták a távolságot a konfliktusban fegyveresen résztvevők és azok között, akik parancsokat osztogatnak, valamint hatalmukat és gazdagságukat akarják megszilárdítani azáltal, hogy „külső ellenségekre” mutogatnak és hátráltatják az igazságszolgáltatást.

[…]

A jelenlévők túlnyomó többsége az állampolgárok aktív beavatkozására szavazott. Ezenkívül kezdeti megegyezés született egy gyorsreagálású csoport létrehozásáról, amely lépeseket fog tenni a határ menti fegyveres villongások megakadályozására, és a határkörnyéki területek viszonyainak kivizsgálására. Amennyiben szükséges, grúzok is csatlakozhatnak a csoporthoz. Kezdetben a tagok két határ menti falu lakói közül kerülhetnének ki: orvosok, taxisofőrök, a falu vénei, akik kapcsolatba lépnének és folyamatosan kommunikálnának egymással. Mivel a kezdeményezés nyitott, bárki, aki akar, részt vehetne benne.

 

Georgi Vanyan, Tekali, Grúzia © Onnik Krikorian

 

Yura Manvelyan, Tekali, Grúzia © Onnik Krikorian

Ilgar Velizade azerbajdzsáni újságíró és elemző szintén írt egy blogbejegyzést [en].

Ez a találkozó volt az első, ahol a Karabakh-konfliktus társadalmi beavatkozással történő megoldását megvitatták. A résztvevők véleménye szerint a társadalom a mai napig nem tett lépéseket az ellenségeskedések megszüntetésére, és továbbra is távol tartja magát a határ menti eseményektől. Hangsúlyozták, hogy a konfliktus 24 éve alatt széles szakadék keletkezett a két nép között, és most az örmény és azerbajdzsáni civil szervezeteknek együtt kell működniük, hogy megoldást találjanak a helyzetre.

[…]

Így a találkozó Tekaliban ismét bizonyította az örmény és azerbajdzsáni társadalom vágyát a béke helyreállítására a háborús zónában, amilyen gyorsan csak lehet – és azt is, hogy a két ország számos állampolgárának szívében él a remény a konfliktus hatékony feloldására. Amint a szólás tartja, a remény hal meg utoljára.

Malkhaz Chemia egy új békeközpont terveit mutatja, Tekali, Grúzia © Onnik Krikorian

Tekali, Grúzia © Onnik Krikorian

Zardusht Alizade azerbajdzsáni elemző, Tekali, Grúzia, © Onnik Krikorian

A Nemzetközi Válságcsoport munkatársa, Sabine Freizer is megszólalt az eseménnyel kapcsolatban a Twitteren, ahogy a dél-kaukázusi békefolyamatokat nyomon követő más felhasználók is.

@peaceforsale: Újító kísérlet a békére – csináljunk neki egy övezetet. http://fb.me/23yx8yl1q

@SabineICG: […] @onewmphoto Akár háború, akár béke lesz Örményország és Azerbajdzsán között, a civil társadalom kulcsszerepet játszik a nézőpontok közelítésében. Nagyszerű ötlet. […]

A Global Voices Kaukázus szerkesztője is jelen volt az eseményen, és Velizade bejegyzéséről, valamint Vanyan kezdeményezéséről a következőt nyilatkozta az Ararat magazinnak [en].

Majd ezután derül ki, hogy az szándék valóban annyira széleskörű-e, mint Velizade állítja, vagy Vanyan reméli, ám az első találkozó már megtörtént Tekaliban július 21-én, hogy felálljon a „Megfigyelő és gyorsreagálású csoport”. A résztvevők között voltak civil szervezetek és a Nemzetközi Válságcsoport képviselői is, valamint Bernard O’Sullivan és Stephen Young a brüsszeli központú Nonviolent Peaceforce („Erőszakmentes Békeerő”) munkatársai. Ez a szervezet már működik Grúziában, Mindanaóban (Fülöp-szigetek), Dél-Szudánban, és más helyszíneken is. O’Sullivan nyilatkozott az Ararat magazinnak a megbeszélést követően.

„A Tekali folyamat először is azért vonja magára figyelmünket, mert világosan megmutatja: az embereknek szükségük van civil társadalomra, amelyben részt vehetnek és megvédhetik magukat” – mondta. „Nekünk azonban figyelembe kell vennünk az elfogadottság alapelvét. Csak olyan konfliktustérségekbe megyünk, ahol elfogadnak minket, és ugyan ez természetesen a civil társadalmat is jelenti, de mindenekelőtt a politikai vezetést, azaz minden érdekelt kormányzatot. Mi lesz a Tekali folyamat eredménye? Úgy látom, a szándék nagyon is jó. A Tekali csoport azt mondta, nem érdekük katonai, illetve politikai döntésekbe beleavatkozni, ehelyett civilek részére jött létre, etnikai hovatartozástól függetlenül, hogy békés úton megvédhessék magukat. Ezért is érdekel minket annyira.

A Tekali találkozó szervezői szerint ebben a hónapban egy kaukázusi filmfesztivált rendeznek a kis faluban, amely regionális békeközponttá lépett elő.

Azeri nemzetiségű kislány, Tekali, Grúzia © Onnik Krikorian

Indítsd el a beszélgetést!

Szerzők, kérünk, hogy bejelentkezés »

Szabályok

  • A hozzászólásokat moderáljuk. Ne küldd el a hozzászólásodat egynél többször, mert azt hiheti a gép, hogy spam.
  • Tiszteld a többi kommentelőt. A gyűlöletbeszédet, obszcenitást és személyes sértéseket tartalmazó hozzászólásokat nem publikáljuk.