Tunézia: Nem az IMF-hitelre

Miközben Tunézia kormánya azon dolgozik, hogy megszerezze az 1,78 milliárd dolláros hitelt a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) [en] a jövő évi költségvetés biztosítására, az ország lakossága egyre dühösebbé válik az emelkedő adók és csökkenő támogatások [en] láttán. Ugyanis, a gazdaság még mindig az arab tavasz utáni helyreállással küszködik.

Az ország a Zín el-Ábidín ben Ali hatalmát megdöntő, két évvel ezelőtti forradalom óta külföldi segítségre szorul költségvetése finanszírozásához. Az IMF forrásai mellett nemrégiben két 500 millió dolláros hitelt [en] kaptak a Világbanktól, valamint támogatásokat és hiteleket Katartól [en], az Afrikai Fejlesztési Banktól [en], az Egyesült Államok kormányától [en], az EU-tól, Törökországtól és a Francia Fejlesztési Ügynökségtől is.

Tunézia gazdasága a 2010-es felkelések [en] hatására a mai napig stagnál. A munkanélküliségi ráta becslések szerint 17 százalék, de az ország belső, szegény régióiban elérheti a 30-40 százalékot is. A turisztikai ipart pedig – amely a munkavállalók körülbelül hatodát foglalkoztatja – igen negatívan érintették Chokri Belaid ellenzéki vezető meggyilkolását [en] követő zavargások.

Mindeközben pedig az infláció elérte a hat százalékot, amely a legmagasabb érték az elmúlt hét évben.

Március 14-én az Inner City Press [en] idézte William Murray-t, az IMF helyettes szóvivőjét, amint a következőket mondta [en]:

A tárgyalások egy elővigyázatossági készenléti megállapodásról előkészítési folyamatban vannak a tunéziai hatóságokkal. Az új kormány megalakulásával érdeklődve figyeljük a szándékaikat és a mandátumaikat. De történjen bármi, az IMF továbbra is készen áll arra, hogy bármilyen szükségesnek ítélt módon segítse Tunéziát a politikai átalakulás nehéz folyamata során.

Számos tunéziai netező attól fél, hogy az IMF-hitel fájdalmas reformokhoz vezet, az ország gazdaságát még nehezebb helyzetbe hozva ezzel. Egyikük, Mariem Ben Abid, az Arab Kormányzás Intézet (Arab Governance Institute) [en] alapítója így érvelt [en]:

Annak érdekében, hogy kifizessék a hitelt, az IMF a hagyományos „strukturális reformjaik” alkalmazását várja, amelyeket bizonyos szakértők „fájdalmas reformoknak” hívnak a gazdaságra és a tunéziai életszínvonalra gyakorolt negatív hatásuk miatt (…) Szükség van a kormányzati támogatások fokozatos csökkentésére, amelyek jelenleg a bruttó nemzeti össztermék (GDP) 5 százalékát teszik ki. Ez az üzemanyagárak, és egyúttal a közlekedés és szállítmányozás költségeinek emelkedését fogja magával vonni. Ez pedig általában is emelni fogja a piaci árakat… Mert az általános forgalmi adó potenciális növekedése szintén emelheti a termékek árát, csökkentve ezzel a tunéziaiak életszínvonalát, mivel a fizetések nem fognak az áremelkedésekkel párhuzamosan nőni, különösen a már most is 9 százalékon álló inflációs rátát figyelembe véve.

Ben Abid úgy gondolja, hogy vannak olyan intézkedések amelyek meglépésével a tunéziai kormányzat el tudná kerülni az IMF hitelfelvételt:

Az adóelkerülés szabályozása és adóvizsgálat azon üzletembereknél, akik korrupciós ügyekbe keveredtek a Ben Ali-klánnal összefüggésben.

Több átláthatóság az állami kiadások és bevételek tekintetében, beleértve a nemzeti és nemzetközi közbeszerzéseket és az energia-jövedelmeket.

Érdemi reformok a korrupció korlátozására, amely több nemzeti és nemzetközi tanulmány szerint is nőtt, valamint szükséges a jó kormányzást segítő intézkedések bevezetése.

Egy felülvizsgálat kezdeményezése a Ben Ali-éra alatt kölcsönzött pénzek felderítésére, annak érdekében, hogy visszakövethető legyen az elsikkasztott összegek célállomása, ezáltal talán visszaszerezve egy részüket.

Új kereskedelmi megállapodások létrehozása Afrika és a Maghreb-térség országaival, hogy csökkenteni lehessen az Európától való függőségünket (a külkereskedelmünk jelenleg 80 százalékát teszi ki), és enyhíteni az Európai Unió válságának gazdaságunkra gyakorolt hatását, mindeközben pedig szükség van a vámrendszer reformjának felgyorsítására, amely – számos exportőr elmondása szerint – súlyos gátat jelent a kereskedelemben a forradalom óta.

A biztonság növelése a turisztikai szektor újbóli megerősödésének érdekében.

Annak érdekében, hogy növeljék a lakosság körében a „fájdalmas reformokról” való tájékozottságot, a díjnyertes Nawaat blog szerzői az alábbi videót készítették:

A videóban a következő üzenet [fr] hangzik el:

La Tunisie va emprunter 1.78 milliard de dollars au FMI
Le FMI exige une réforme douloureuse pour assurer le remboursement de son crédit
Nous passerons 40 ans de notre vie à travailler pour payer l’ensemble de ces dettes
Non à l’hypothèque de deux générations
Non à la suppression des subventions (pain, farine, médicaments, livres, transport …)
Non aux privatisations sauvages.
Non a l’endettement auprès du FMI
Non à l’augmentation des prix, de la TVA sur les produits et services
Oui à l’audit quant à l’argent emprunté sous Ben Ali.
Oui à l’étude et a l’audit par l’ANC des l’emprunts passés et à venir.
L’enseignement et la santé doivent rester accessibles à tous
Défendons, ensemble, la Tunisie, ses richesses et son avenir !

Tunézia 1,78 milliárd dolláros hitelt tervez felvenni az IMF-től.
Az IMF számos fájdalmas reformot követel meg annak érdekében, hogy biztosítsa hitele későbbi visszafizetését.
40 évnyi munkánkba fog telni, hogy visszafizessük ezt az adósságot.
Mondjunk nemet két generáció eladósítására.
Mondjunk nemet a támogatások visszavágására (kenyér, liszt, gyógyszerek, könyvek, közlekedés stb.).
Mondjunk nemet a kegyetlen privatizációra.
Mondjunk nemet az IMF hitelre.
Mondjunk igent a Ben Ali idején kölcsönzött pénzek felülvizsgálatára.
Mondjunk igent a múlt- és jövőbeli hitelek NCA [Alkotmányozó Nemzetgyűlés] általi átnézésére és vizsgálatára.
Az oktatásnak és az egészségügynek mindenki számára elérhetőnek kell maradnia.
Védjük meg együtt Tunéziát, a vagyonát és a jövőjét!

Indítsd el a beszélgetést!

Szerzők, kérünk, hogy bejelentkezés »

Szabályok

  • A hozzászólásokat moderáljuk. Ne küldd el a hozzászólásodat egynél többször, mert azt hiheti a gép, hogy spam.
  • Tiszteld a többi kommentelőt. A gyűlöletbeszédet, obszcenitást és személyes sértéseket tartalmazó hozzászólásokat nem publikáljuk.