Lobbi és átláthatóság: nyomásgyakorlás az Európai Unióra

Ez a bejegyzés az Európa válságban [en] tudósítás-sorozatunk része.  

A gazdasági válság kezdete óta az állampolgárok növekvő érdeklődéssel követik nyomon a korrupciós botrányokat, illetve a politikusok és egyes cégek közötti kapcsolatokat, melyek révén az előbbiek olykor vezető beosztáshoz jutnak, amit a „piacok globális diktatúrájaként” szokás csúfolni. Röviden: a politikai és a pénzügyi hatalom közötti összefonódások kerültek a célkeresztbe.

Nemrég derült fény arra, hogy a spanyol állami egészségügyi rendszer [es] privatizálására tett kísérletek hátterében a CAPIO [es] nevű magánvállalat és politikusok közötti szoros kapcsolatok állnak. Közismert a „forgóajtó jelenség” is, amikor egy, korábban politikusként tevékenykedő személyt alkalmaznak meghatározó multinacionális cégek: ilyen volt például, amikor a korábbi spanyol gazdasági minisztert, Elena Salgadót felvették az áramszolgáltató óriáscéghez, az Endesához [es]. Ezek az incidensek veszélyeztetik a népszuverenitást, a demokráciát és az állampolgári részvételt a döntéshozatali folyamatokban. A pénzügyi hatalom és a politika közötti választóvonal hiánya miatt a magánérdek érvényesül az állampolgári helyett.

Lobbi és átláthatóság

Az „Oszlassuk el a füstöt Brüsszelben!” kampány képe (ALTER-EU).

Az átláthatóság hiánya az érdekérvényesítés során egy másik olyan elem, amely komoly hatással van a csúcsvezetők és az állampolgárok közötti kapcsolatra. A lobbizás meghatározása alapján a lobbista lehet bármely természetes személy vagy csoport, aki vagy amely arra törekszik, hogy saját érdekeinek megfelelően befolyásolja az állampolgárok jogalkotásban résztvevő képviselőit. A nagy lobbicsoportok magánérdekek szerint, egy olyan folyamatot követve működnek, amelybe az állampolgárok nem látnak bele, ezáltal részt sem tudnak venni benne. A közérdek így sérülhet. Alig néhány hete John Dalli, az Európai Bizottság egyik biztosa került reflektorfénybe, amikor felmerült a neve egy svéd dohányipari vállalat lobbitevékenysége kapcsán. A cég az Európai Unió dohánytermékek fogyasztására irányuló jogszabályát igyekezett befolyásolni, cserébe anyagi ellenszolgáltatást nyújtva.

Az Európai Unió egyre nagyobb hatással van a több mint 500 millió lakosát érintő törvényekre és alapelvekre, mégis csak kevesen ismerik az európai képviselőket és az őket befolyásoló érdekképviseleti csoportokat. Éppen emiatt harcol a lobbitevékenységek átláthatóságáért számos szervezet, olyanok, mint az ALTER-EU [en], a Friends of the Earth Europe [en] vagy az Unlock Democracy [en], melyek célja elérni, hogy kötelező legyen a lobbisták regisztrációja egy nyilvánosság számára elérhető adatbázisban. A nyilvántartó rendszer révén ellenőrizhetővé válna az érdekképviseleti csoportok munkája a különböző országokban, megmutatná, melyik politikus mikor, kivel, milyen okból és mekkora összegért találkozott, valamint információkkal szolgálna a lobbisták által képviselt cégekről is.

Állampolgárok az Európai Parlament előtt. Fotó: Elena Arrontes

Különböző civil szervezetek, köztük az Access Info Europe [en], a HAI [en], az ESL [en] és a Spinwatch [en] döntött úgy, hogy felhívja az EU lakosságának figyelmét a lobbizás ellenőrzésének szükségességére. Ennek köszönhetően több mint negyven, az átláthatóság iránt elkötelezett állampolgár utazhatott Belgiumba, hogy ott betekintést nyerjen az európai intézmények működési rendjébe, európai tisztviselőkkel találkozzon és felvesse nekik a lobbitevékenység által generált problémákat. A látogatás csúcspontja egy november 16-i konferencia volt „Részvétel, etika és átláthatóság: mit akarnak az állampolgárok Brüsszeltől?” [en] címmel, melyen részt vett Rainer Wieland (az Európai Parlament átláthatóságért felelős alelnöke), az Európai Ombudsman Hivatalának képviselői és több európai uniós tisztviselő.

A konferencián két főbb álláspont hangzott el az átláthatósággal kapcsolatban: Isabelle Durant, az Európai Parlament alelnöke és etikai kódexért felelős képviselő [es] azzal értett egyet, hogy a tagok kötelezően hozzák nyilvánosságra kiadásaikat és napirendjüket; ellentétben Wieland álláspontjával, aki az ezzel járó adminisztrációs többletmunkát látta akadálynak. Az eseményt szervező civil szervezetek tagjai emlékeztették a parlamenti képviselőket arra, hogy közpénzzel gazdálkodnak, és be kell számolniuk az általuk képviselt embereknek. Wieland szerint nem etikai kérdés, hogy vállal-e másodállást egy-egy képviselő, az üzleti világgal ötvözve saját politikai szerepvállalását. Egyes civil szervezetek azonban elfogadhatatlannak tartják ezt, hiszen a parlamenti munka teljes munkaidőt igénylő elfoglaltság, ennek megfelelően magas fizetéssel honorálják, mindeközben a civilek álláspontja szerint a közfeladatokat magánérdekkel kombinálni összeférhetetlenséghez és érdekütközéshez vezet.

A második kerekasztal-beszélgetés a lobbizás ellenőrzésére összpontosított, az Európai Bizottság tagjai egybehangzóan elégedettségüket fejezték ki az EU-ban tavaly bevezetett lobbizási nyilvántartással kapcsolatban. Ismét kifogással éltek azonban az EU Citizens Project civil szervezet képviselői, akik szerint a regisztráció nem hatékony, mert nem kötelező [en].

Rövid videó, melyen a résztvevők összefoglalják a konferencián elhangzottakat:

Többen blogjukon számoltak be benyomásaikról azok közül, akik részt vettek a körúton. Alex Soler Ominids [es] nevű blogján írt:

Ciento cincuenta euros. Es el valor máximo legalmente aceptado para cualquier regalo que quiera hacerle, a un parlamentario europeo, una persona que se interese por su bienestar, ya sea un admirador o un lobbista representando los intereses de un determinado grupo de multinacionales. La norma no pone límite al número de veces que se le pueden hacer dichos regalos de 150€, ni tampoco al valor de los regalos que pueden recibir sus asistentes.

Százötven euró. Ez a felső értéke az európai parlamenti képviselők által elfogadható ajándéknak […], függetlenül attól, hogy az ajándékozó személye egy rajongó vagy pedig multinacionális cégeket képviselő lobbista. A törvény nem szabja meg, hány alkalommal adható ez a 150 euró értékű ajándék, ahogyan a parlamenti asszisztenseknek adható ajándékok értékét sem szabályozza.

Jonás Candalija, „A bombák hatástalanítója” [El Desactivador de Minas, es] című oldal szerzője írásában kiemeli, az átláthatósági probléma nem csupán Spanyolországot érinti, hanem az egész Európai Uniót; jobban, mint ahogyan azt ő korábban sejtette:

 No puedo decir que sea un experto en lobby. A duras penas consigo convencerme a mí mismo de cualquier cosa. Sin embargo, resulta un ejercicio reparador conocer hasta qué punto la opacidad informativa oscurece la actividad política en España y Europa. Cuando pensaba que el oscurantismo y la falsa rendición de cuentas eran un asunto netamente español [es], Europa se descubre como un elemento paradigmático.

Nem mondanám, hogy lobbiszakértő vagyok, jóformán magamat is alig tudom meggyőzni bármiről. Mégis üdítő dolog rálátni arra, mennyire elkendőzik a híradások a politikai tevékenységet Spanyolországban és Európában. Amikor már azt hittem, a maradiság és az álhírek közzététele a spanyolokra jellemző [es], fel kellett fedeznem, hogy Európa része ennek a paradigmának.

Az Európai Unióban jelentős a politikai ellenállás az átláthatóság kultúrájával szemben, ami aggasztó, figyelembe véve azt a tényt, hogy a nemzeti jogszabályok fele Brüsszelből származik. Nehéz megérteni ezt az ellenállást és konformizmust, amikor az európai intézmények hitelessége válságot él át, egy olyan válságot, amely még leküzdhető lehetne átláthatósággal, etikus viselkedéssel és nagyobb állampolgári részvétellel az európai kérdésekben, ezzel felelve az állampolgárok valódi részvételi demokrácia iránti igényére.

*A címlakép a videó egy képkockája.

Ez a bejegyzés az Európa válságban [en] tudósítás-sorozatunk része.

Indítsd el a beszélgetést!

Szerzők, kérünk, hogy bejelentkezés »

Szabályok

  • A hozzászólásokat moderáljuk. Ne küldd el a hozzászólásodat egynél többször, mert azt hiheti a gép, hogy spam.
  • Tiszteld a többi kommentelőt. A gyűlöletbeszédet, obszcenitást és személyes sértéseket tartalmazó hozzászólásokat nem publikáljuk.