Ez a bejegyzés a Global Voices Advocacy írásának utánközlése [en].
Ha egy szíriai karikaturista le meri rajzolni Basír el-Aszád figuráját, súlyos árat kell érte fizetnie. Korábban, 2011. augusztus 25-én például Ali Ferzatra [en], egy 60 éves híres karikaturistára három maszkos férfi támadt rá: a földre lökték és elkezdték verni, még a kezét is eltörték.

„Szabadságot Akram Rslannak!” Forrás: ArabCartoon [ar]
Csak idő kérdése volt, hogy mikor jönnek érte a rendőrök, hiszen [Rslan] folyamatosan bírálta a rezsimet és annak elnyomó politikáját, sőt odáig merészkedett, hogy még az Elnök személyét sem kímélte. [Rslan] mégsem menekült el a felelősségrevonás elől, nem hagyta el otthonát és nem mondott fel a Hamá városában működő Fedaa című újságnál sem. A rezsim végül elvesztette türelmét és 2012. október 2-án, egy hétfői napon a rendőrök letartóztatták őt a munkahelyén. Azóta semmit sem tudunk róla.
A blogger a karikaturista életrajzát is közzétette, valamint egy válogatást Rslan rajzaiból, köztük azt a karikatúrát is, melyről valószínűsítik, hogy végül az vezetett a letartóztatásához (lásd alább). A karikatúra Aszád különítményeseinek, a Sabíha milícia tagjainak gyakran skandált hírhedt szlogenjét illusztrálja, miszerint inkább felégetik az egész országot, mint hogy lemondjanak a hatalomról.
Akram Rslan 1974-ben született Hamá városában, 1996-ban irodalomból diplomázott. Egyike a forradalom rengeteg, valóban rengeteg olyan résztvevőjének, akik rivaldafény és médiafigyelem nélkül, csendben kívánnak küzdeni és akikről alig tudunk valamit, amíg le nem tartóztatják őket vagy mártírhalált nem halnak. Szabadságot a művésznek, Akramnak! Az alábbiakban egy válogatás következik Rslan munkáiból, köztük az a karikatúra, melyért a szabadságával kellett fizetnie.
A Doha Center for Media Freedom [en] elítélte a karikaturista letartóztatását és közleményt adott ki:
Felszólítjuk a szíriai hatóságokat, hogy azonnal engedjék szabadon Rslant és fejezzék be az újságírókat és az Aszád-rezsim bírálóit célzó akcióikat. A kormánynak lépéseket kell tennie, hogy biztosítsa a média szereplőinek biztonságát, hogy munkájukat végezve ne kelljen megfélemlítéstől, zaklatástól vagy letartóztatástól tartaniuk.
Az ArabCartoon [ar] weboldal ugyancsak elítélte a letartóztatást.
Akram Rslan szabadon engedéséért kampány indult a Youtube-on „Freedom to Akram Rslan” (Szabadságot Akram Rslannak) címmel.
Ez a bejegyzés a Global Voices Advocacy írásának utánközlése [en].































Ez a bejegyzés az alábbi nyelveken érhető el:














Gáza koncentrációs tábor? Jó vicc. Izrael ha akarta volna, már rég elintézte volna az összes...
hy ilike israel. az igazság az ha egy területet körbevesznek,és csak ellenőrzött pontokon lehet be,ill. ki...
Hé Lolek! Az az igazság, hogy Gáza nincs megszállva, már jó ideje nincs ott egy darab...